Az Állatok Világnapja alkalmából Tóth Katinka Mádai Viviennel, Timkó Eszterrel és Magyar Attilával beszélgetett a kutyák és a gyerekek kapcsolatáról a Rex Állatotthon rendezvényén.

Balról jobbra: Timkó Eszter, Mádai Vivien, Tóth Katinka és Magyar Attila

Összegyűjtöttünk néhány hasznos, fontos kutatási eredményt a témában, amiket a beszélgetés során is érintettünk.

  • A gyerekeket 3-5x gyakrabban éri kutyatámadás, mint a felnőtteket.
  • A leggyakrabban a család saját kutyája harapja meg a gyereket, amikor a gyerek szülői felügyelet nélkül kezdeményez interakciót a kutyával.
  • Fiú gyermekek és kevésbé visszahúzódó gyerekek gyakrabban szenvednek el kutyaharapást.
  • A kutyaharapás után a gyerekek nagyjából felében alakul ki a poszttraumás stressz szindróma.
  • Egy 2006-os belga tanulmány szerint (Keuster és mtsai) a leggyakrabban német juhász, majd rottweiler, harmadik helyen pedig a labrador retriever harap. A veszélyesnek tartott fajták betiltása azonban nem okozott kevesebb támadást.

A legtöbb esetben a probléma gyökere az, hogy az emberek nem értik a kutya kommunikációját, nem veszik figyelembe az állat szükségleteit.
Demirbas és mtsai (2016) szerint a kutyatartók fenyegetőbb helyzeteket is biztonságosnak ítélnek meg szemben a szakemberekkel és a kutyát nem tartókkal.

Vajon hányan veszik észre, hogy mit próbál üzenni ez a kutya?

Mire figyeljünk?

Babákat, kisgyerekeket soha ne hagyjunk a kutyával felügyelet nélkül.
A kutyának legyen lehetősége bármikor nyugodt helyre vonulni.
Figyeljünk a kutya jelzéseire.

A harapást rendszerint számos kommunikációs elem előzi meg, amivel a kutya próbálja jelezni, hogy számára kellemetlen a helyzet.
Ilyen jelek a teljesség igénye nélkül például:
– ásítás
– szájnyalás bizonyos típusai
– tekintet, fej, test elfordítása
– eltávolodás
– lassú, kimért mozgás
– lihegés, ún. „joker arc” (sokszor ezt is mosolyként értelmezik)
– pupilla tágulása
– remegés
– feszült izomzat, merev testtartás
– száj becsukása
– lefagyás
– vicsorgás
– morgás
– odakapás (levegőbe, vagy épp csak a testfelületet érintve)

Nagyon fontos, hogy ezekért a jelzésekért (a morgást is beleértve!) NE BÜNTESSÜK a kutyát!

Ez a faj így jelzi, ha egy helyzetet kellemetlennek, fenyegetőnek, félelmetesnek talál.

Ha a kutyánk ilyen jeleket ad, vigyük el a közeléből a gyereket és forduljunk megfelelő szakemberhez, ha nem tudjuk, mi a teendő.

 

A gyerekek életében egy kutya számos pozitív hatással bír, azonban nagyon fontos, hogy megfelelő módon és mértékben segítsük őket, amíg „tanulják egymást”.

 

 

Hivatkozások:
Arhant, C., Landenberger, R., Beetz, A., & Troxler, J. (2016). Clinical Applications and Research
Demirbas, Y. S., Ozturk, H., Emre, B., Kockaya, M., Ozvardar, T., & Scott, A. (2016). Anthrozoos
Introduction to animal rights: Your child or the dog? (2010). Temple University Press.
Jalongo, M. R. (2015, September 11). Kluwer Academic Publishers.
Keuster, T. D., Lamoureux, J., & Kahn, A. (2006). Veterinary Journal
Ozanne-Smith, J., Ashby V, K., & Stathakis, Z. (2001). Injury Prevention
Reisner, I. R., & Shofer, F. S. (2008). Journal of the American Veterinary Medical Association

Tóth Katinka