…avagy nem minden az, aminek látszik

Füles a fotón jelmezpróbát tart – vaddisznónak akar öltözni farsangkor és épp kikéri gazdája véleményét a szettjéről. A sár-paták és levél-agyarak mutatják, milyen kreatív, találékony, ötletes kutya is ő.

Vagy mégsem?

Könnyű belátni, hogy ez a kinézet csupán a véletlen műve: Füles sárban tapicskolt és avarban szaglászott, mielőtt gazdája behívta (aztán jót vidult rajta).

Nem mindig ilyen egyszerű azonban a színfalak mögé látni.

G. J. Romanes 1882-ben megjelent Állati intelligencia című, hamar hírhedté vált könyvében az állatok éppen úgy gondolkodtak, spekuláltak, éreztek, mint gazdáik.
A tudományos értékűnek szánt könyv valójában nem volt több egy anekdota gyűjteménynél. A tudományos világ felmorajlott.

Romanes műve a mai napig iskolapéldája annak, miért nem szabad naiv megfigyelők elbeszéléseiből tudományos következtetéseket levonni.
Neki köszönhető azonban, hogy a kísérleti pszichológusok figyelme épp a könyv által kiváltott felháborodás miatt az állati viselkedés természettudományos alaposságú vizsgálatának kidolgozására irányult.

C. Lloyd Morgan (1852-1936) híressé vált tudományos alapelve a parszimónia elve (más néven Morgan kánonja) a következőképpen hangzik:
„Nem szabad egy akciót magasabb rendű pszichikai kapacitással magyarázni, ha az megmagyarázható egy alsóbbrendűvel is.”
Az állati viselkedés vizsgálatakor mindig a lehető legegyszerűbb magyarázatot kell keresnünk.

Egy kutatás adatai alapján például a kutyatulajdonosok 74%-a gondolja úgy, hogy kutyáik képesek a bűntudat érzésére.

Horowitz és munkatársai tanulmánya szerint azonban a kutyákon látni vélt bűntudat valójában félelemből ered, műterméke a gazda által adott jeleknek illetve korábbi tapasztalatoknak.

Ezt az eredményt erősíti meg Hecht és munkatársai kutatása is.

Az emberek rendszeresen tesznek arra vonatkozó kijelentéseket, hogy a kutya mit ért, következtet, érez, tapasztal, akar, hisz vagy tud, gyakran antropomorfizálva az állatokat.

Az antropomorfizáció azt jelenti, hogy az állatokat olyan tulajdonságokkal ruházzuk fel, amelyeknek (jelenlegi tudásunk szerint legalábbis) csak az ember van birtokában.

Habár bizonyos esetekben az antropomorfizáció kifejezetten etikus, néha pedig elkerülhetetlen vagy ártalmatlan, könnyen lehet megtévesztő, helytelen, sőt egyenesen káros.

Aki képes a bűnbánatra, feltételezhető, hogy érti, ha morálisan rosszat tett, bűnt követett el.

Ha azt hisszük, hogy a kutyák képesek megérteni, hogy valami rosszat tettek és emiatt bűnbánatot tanúsítanak, igazságtalan elvárásokat támaszthatunk velük szemben, ami negatívan hathat az állat jólétére és a kutya-gazda kapcsolatot is rombolhatja.

Bár a kutyák kimagasló szociális képességeik és emberrel való hosszú együttélésük (ún. koevolúciójuk), pszichológiai konvergenciájuk révén egyébként is különleges helyzetben vannak,
valamint az emberben kimutatható magasabb rendű kognitív képességek állatvilágban fellelhető evolúciós gyökereit újabb és újabb kutatások tárják elénk,
nagyon fontos, hogy igyekezzünk se többet, se kevesebbet feltételezni kutyáinkról, mint amire valójában képesek.

Ha szívesen osztanád meg gondolataidat ilyen és hasonló témákban, várunk szeretettel Facebook csoportunkba, melyet ezen a linken találsz:
https://www.facebook.com/groups/474571120036302/

 

Hivatkozások:
Bekoff (2004), Biology and Philosophy
Csányi Vilmos: Etológia
Hecht és mtsai (2012), Applied Animal Behaviour Science
Horowitz és Bekoff (2007), Anthrozoös
Horowitz (2009), Behavioural Processes
Horowitz (2014), Springer-Verlag Berlin Heidelberg
Linsday (2000) Blackwell Publishing Company
Morris és mtsai (2008), Cognition and Emotion
Sandøe (1999), Ethical Theory and Moral Practice
Wynne (2007), Journal of Comparative Psychology

Írta:

Tóth Katinka