Ne kényszerítsük kellemetlen helyzetekbe a kutyákat.
Amikor a kiképzők az ún. ingerelárasztásról beszélnek, sokan valószínűleg nem is tudják, milyen konkrét kritériumoknak kell megfelelnie a tréningnek ahhoz, hogy valóban ingerelárasztás, és ne mondjuk felérzékenyítés (szenzitizáció) történjen – ennek pedig nagyon sokszor a kutyák és gazdáik isszák meg a levét.
Szeretném hangsúlyozni, hogy a tudományban fontos a tabuk nélküli kommunikáció, ezért ebben a cikkben egy olyan technikát fogok leírni, amely használatát nem javaslom. Igyekszem röviden kifejteni, miért kifejezetten rossz ötlet az ingerelárasztást (és pláne annak teljesen téves, hibás változatait) választanunk, ha egy viselkedésproblémán akarunk segíteni.
Mi az az ingerelárasztás?
A különböző viselekdésterápiás irányzatok a tanuláselméleti modellekből alakultak ki. Az ingerelárasztás (és a klasszikus szisztematikus deszenzitizálás) az ún. expozíciós technikák csoportjába tartoznak. Az ingerelárasztás során az alanyt maximális intenzitású, erősségű stresszt kiváltó ingernek teszik ki úgy, hogy nincs lehetősége az elmenekülésre. Alapja a kialvás, kioltódás. A tartósan magas aktivációs állapotot reaktív gátlás követi. A cél az, hogy az alany rájöjjön, a félelmet kiváltó inger nem jelent rá veszélyt. A technikának fontos eleme a menekülés megakadályozása, az inger elkerülhetetlensége.
Lindsay azt találta, hogy amennyiben erre valóban nincs mód, a félelmi reakció gyorsan kialszik, azonban az alany extrém rettegést él át a kezdeti szakaszban. Ez már önmagában súlyosan sérti az állatjóléti előírásokat.
Az ingerelárasztásnál jobb technikák kerülik a negatív érzelmi állapotok előidézését.
Ami az embernél működik, használható állaton is?
Thyer és munkatársai kutatásában a humán paciensek ezt a fajta technikát találták a legkellemetlenebb módszernek. Antony and Barlow vizsgálatában az ingerelárasztásnál valamivel kevésbé találták megterhelőnek az emberek, amikor az inger erősségét fokozatosan növelték.
Bár emberi alanyokon alkalmazva, szigorú kísérleti elrendezésben viszonylag hatékonynak bizonyult, nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre arról, hogy társállatok esetén az ingerelárasztás milyen hatásfokkal alkalmazható…
Shalvey és munkatársai 2019-es kérdőíves kutatásuk során azt találták, hogy az írországi állatorvosi ápolók 94,5%-a szerint az ingerelárasztás nem váltja be a hozzá fűzött reményeket a félelem csökkentésénél.
Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy humán paciensek esetében a kezelés önkéntes alapú és hosszabb felkészítés, beszélgetés előzi meg. Az alany pontosan tudja, mi és miért fog vele történni, ez pedig merőben eltérő feldolgozási folyamatot jelent. Nagyon komoly etikai kérdéseket is felvet, amikor a jóval kiszolgáltatottabb állatokon merül fel az alkalmazás gondolata. Egészen más stresszválaszt kapunk, amennyiben az inger felett nincs kontrollunk. Az állat nem tudja, miért, meddig tart az expozíció, nem tudja megszüntetni sem.
Nem véletlenül nem bővelkedünk ilyen kutatásokban…
Létezik egy esettanulmány
Ebben Williams és Borchelt 3, kutyák és/vagy emberek felé félelmi agressziót mutató, ivartalanított, állatorvos által egészségesnek talált, gazdás német dogot vetettek alá egy ún. mély nyomás terápia és gyors ingerhatás kombinációjának. Ez bizonyos mértékig megfelel az ingerelárasztás kritériumainak, ám itt az alanyok valójában inkább az ún. klasszikus szisztematikus deszenzitizálás szerint találkoztak a problémás viselkedést kiváltó ingerekkel. Az ingerek intenzitása minden esetben alacsonyabb szintről indult.
Fontos kiemelnünk, hogy a mély nyomás terápia nyugtató hatásáról ismert – a súlytakaró például emberek esetében is használt terápiás eszköz -, ennek jelentős befolyása lehetett a vizsgálatban résztvevő alanyokra és a teszt kimenetelére.
Williams és Borchelt a teszt során teljesen meggátolták az alanyokat a mozgásban.
Hogyan nézett ki ez a tréning a gyakorlatban?
A kutatás során a kutyákat egy 110 cm hosszú, 45 cm széles és 102 cm magas fadobozba vezették. Egy pórázt a kutyákon lévő haltihoz kapcsoltak, egyet pedig a vastag nyakörvhöz, aminek a másik végét a doboz elejéhez erősítették. A kutyák nyaka körüli teret kipárnázták, hogy a fejüket ne tudják mozgatni, így teljesen kitéve őket az inger látványának. Továbbá körülbelül 275 kg-nyi tisztított zabbal töltötték fel a dobozt, az állatokat álló pozícióban tartva. Habszivacs matrac és egy deszkatető akadályozta a kutyákat a menekülésben.
Ingerintenzitás és a maximális válasz értékei percenkénti bontásban a három alanynál
A német dogokat a gazda által leírt, agresszív viselkedést kiváltó helyzetek alapján meghatározott ingereknek tették ki bizonyos időközönként (idegen emberek, gyerekek és kutyák).
Az így kapott szorongáshierarchia alapján az adott inger intenzitása minden esetben minimális erősségről indult (például a gazda vagy egy ismerős személy megérintette a kutyát). Az ingererősség növelésének feltétele az állat nyugodt, relaxált állapotban levése volt nagyjából 3 percig. Amennyiben a kutya reakciója erősödött (morgott, levegőbe kapkodott, megpróbált harapni), az inger addig maradt az adott erősségű szinten, amíg a kutya reakciója nem csillapodott és maradt nyugodtabb állapotban szintén nagyjából 3 percig. Amennyiben a kutya erős reakciója több, mint 45 másodpercig nem hagyott alább, egy segéd a halti segítségével bezárta a kutya száját pár másodpercre. Ha a reakció ennek ellenére 2 percnél tovább maradt intenzív, a kezelést felfüggesztették. Egy-egy kezelés alatt 4-5-ször emeltek az inger erősségén.
Hónapokkal később a gazdák ugyan javulásról számoltak be, a problémák teljesen nem oldódtak meg.
Ruthie, az 1,5 éves ivartalan szuka német dog korábban főleg gyerekek felé mutatott agressziót, 5 felnőtt embert pedig közepesen súlyosan harapott meg. A teszt elvégzését követő 3 évben a gazdák elmondása alapján nem mutatott jelentős agressziót. Nehéz megmondani, hogy ebben mekkora szerepe volt a tesztben őt ért ingereknek.
Montana, a 2 éves ivartalan szuka korábban főleg kutyákra támadt, egy kistestűt komolyan megsebesített, egyéb esetekben átirányított agresszióval a gazdára támadt, ha kutyát látott. A teszt után a gazda elmondása alapján 75%-ban csökkent az agresszióprobléma.
Eagle, a 2 éves ivartalan kan a 10 méternél közelebb kerülő idegen emberekre támadt, egy állatorvost arcon harapott. Bizonyos kézmozdulatokra különösen agresszívan reagált. Gazdái 6 hónapos korában elverték, amikor bepiszkított. Bár a tesztet követő időszakban Eagle jelentős javulást mutatott, hónapokkal később egy nőt, aki gyorsan nyúlt felé, azonnal, ám nyomhagyás nélkül kézen harapott. Eagle-t sajnos elaltatták.
A Montanan végzett EKG mérés alapján valószínűsíthető, hogy a mély nyomás terápiának volt jelentősebb szerepe a kutyák agresszív viselkedésének csökkenésében.
Ami miatt nem javasolt az ingerelárasztásos technika alkalmazása, az egyrészt a fenti példán is jól látható gyakorlatba ültetés nehézsége, másrészt amellett, hogy meg kell gátolni az állatot a menekülésben vagy a támadásban, elengedhetetlen eleme, hogy az egyes alkalmak addig tartsanak, amíg az állat valóban(!) relaxált állapotba kerül. Ez sok időt vehet igénybe, rendkívüli precizitást igényel, valamint óriási kockázattal jár. Amennyiben a tréning úgy ér véget, hogy az alany fél vagy kellemetlenül érzi magát, szerencsésebb esetben csak nem segítettünk rajta és értelmetlenül tettük ki erős negatív érzelmeknek, kevésbé szerencsés esetben felerősítettük az állat félelmét és nagyobb bajt okoztunk.
Nem elhanyagolható szempont továbbá, hogy az ingerelárasztás a kutyát és a gazdáját is nagyon komolyan megterhelheti. Még ha úgy is gondoljuk, hogy a cél szentesíti az eszközt, rendkívül nehéz lehet látni, ahogy akár egy tisztán, protokollszerűen kivitelezett klasszikus szisztematikus deszenzitizáláson esik át kedvencünk, akár egy durvább, intenzív ingerelárasztásos folyamaton. Általában ráadásul ezeket a technikákat hibásan alkalmazzák. Nagyon nehéz utólag belegondolni, hogy nem léptünk közbe időben.
Mivel a kutyakiképzés itthon nem szabályozott, bárki állíthatja magáról, hogy szakértője a témának. A gazdákra marad a feladat, hogy felismerjék, ha valaki nem elég felkészült szakmailag egy probléma kezelésére és időben megszakítsák a tréninget.
Viselkedésprobléma esetén keressétek bizalommal a SciDog – a Kutyaegyetem szakembereit.
Hivatkozások:
Antony & Barlow (1997), WB Saunders, Philadelphia, Pennsylvania
Grandin (1992), Journal of Child and Adolescent Psychopharmacology
Lindsay (2000), Adaptation and Learning. Iowa State University Press
Metja és mtsai (1974), Catalogue of Selected Documents in Psychology
McMillan (2008), Blackwell Publishing
Shalvey és mtsai (2019), Irish Veterinary Journal
Thyer (1988), Advances in Behaviour Research and Therapy
Williams & Borchelt (2003), International Journal of Comparative Psychology
Williams és mtsai (2003), Biomedical Sciences Instrumentation
Tóth Katinka